A Datapods a Telekom T-Challenge 2023-on

Ez egy visszatekintés arra, ami a Datapods startupunk kezdőpillanatának bizonyult. Amikor jelentkeztünk a T-Challenge-re, a Datapods egy ötlet volt, amelyen mi (Lukas, Finn, David és én) néha a szabadidőnkben dolgoztunk. A győzelem után belevágtunk, és főállásban kezdtünk a Datapodson dolgozni. Egy évvel a T-Challenge után Lukas és én már néhány hónapja az alkalmazásunkon dolgozunk, együttműködünk Németország legelismertebb adatjogász professzorával, Louisa Specht-Riemenschneiderrel, és 270k€ támogatást szereztünk.

Kezdjük az elején.

Mi is az a T-Challenge?

A T-Challenge éves innovációs verseny, amelyet a Deutsche Telekom és a T-Mobile US rendez. Minden évben más a téma; amikor jelentkeztünk, a téma a Web3 volt a távközlésben. Bárki jelentkezhet online, legyen magánszemély, cég, kutatócsoport vagy bármi más.

A kihívás így működik:

• Először van egy nyílt jelentkezés. A mi körünkben majdnem 400 pályázat érkezett. Minden pályázat egy pitch deckből áll, amely bemutatja az ötletet, és néhány információból a csapatról.
• Másodszor, az elbírálás után a legjobb pályázatok jutnak a fejlesztési szakaszba. 2023-ban 18 céget választottak ki a továbbjutásra.
• Harmadszor jön az úgynevezett fejlesztési szakasz. Ez egy három hónapos időszak, amely alatt a csapatok dolgoznak az ötleten, és valamilyen formában életre keltik. A cél, hogy legyen valami bemutatható a személyes demóra és pitchre.
• Végül jön maga a Demo Day, ahol minden csapat összegyűlik a Deutsche Telekom bonni központjában, Németországban, és nyílt fórumon demózza és pitch-eli az ötletét. A zsűri, amely a DT és a TMUS vezetőiből áll, meghallgatja minden csapat pitchét, és eldönti a nyerteseket.

Tavaly, amikor versenyeztünk, összesen 6 díj volt: 3 fődíj, egyenként €100,000, majd 3 különdíj, egyenként €50,000.

Ezt tisztázva hadd bontakozzon ki a történet.

Egy puszta ötlettel neveztünk a T-Challenge-re. Egy ideje játszottunk már a személyes adatpénztárcák és az adatpiacok gondolatával, így a durva kép arról, mivé válik a Datapods, már megszületett.

A jelenlegi víziónkat és küldetésünket itt olvashatod.

A jelentkezés úgy működik, hogy egyszerűen feltöltesz egy pitch decket. Szívesen mondanám, hogy sok álmatlan éjszakát töltöttünk a deckkel, de a valóság az, hogy egy nap alatt összedobtunk egyet, és azzal mentünk. Nem lustaságból, hanem mert csak körülbelül egy héttel a határidő előtt értesültünk a T-Challenge-ről, és nem döntöttük el azonnal, hogy benevezünk-e.

Mivel csak egy nap egy részét szántuk rá, a feltöltött pitch deck nem volt tökéletes. Gyengén mutatta be az ötletünket, és néhány dián véletlenül nyelvet is váltottunk (az egész deck angolul volt, kivéve a csapatdiánkat, amely németül).

Végül, 4 hónappal a jelentkezés után, a legjobb 18 csapat egyikeként kiválasztottak minket a fejlesztési szakaszba. Majdnem 400, a világ minden tájáról jelentkező csapat közül.

Ez 2023 februárjában volt. A demo day május közepére esett. Kicsit több mint 3 hónap a demóra készülni elég kell legyen, ugye?

Sajnos a fejlesztési szakaszban lett egy kicsit rázós. A program részeként minden csapathoz mentort rendeltek, hogy segítsen életre kelteni az ötletet.

Egy vezető tisztségviselővel kerültünk párba a T-Mobile US-től. Hívjuk Johnnak.

Addig csak a T-Challenge szervezőivel voltunk kapcsolatban, a Deutsche Telekom AG két bonni munkatársával. Ők nagyon lazák, könnyen kezelhető szervezők voltak. Örültek, hogy végzik a munkájukat, és ezért nem vizsgálták át túl alaposan az ötletünket, sőt igazából egyáltalán nem. Az ilyen embereket nagyon jól ismertem, mert a tanulmányaim alatt 3 évig dolgoztam a Deutsche Telekomnál. A bonni központ szinte úgy működött, mint egy hivatal: lassan, egyenletesen, és nagyon a kommunikációra meg a megfelelésre figyelt.

John más volt. Mélyen technikai vezető, egyenes, sallangmentes hozzáállással. Addig a pontig szépen sodródtunk a szép ötletünkkel és a pitch deckünkkel. Ő viszont átlátott rajtunk: látta, hogy valójában négy srác vagyunk, akiknek egy nagy álmon kívül nincs mit felmutatniuk.

A valóságban egy befejezetlen weboldalunk volt, és néhány terv arról, hogyan működne a termékünk. (A tervek egy $20-os Fiverr-megbízás eredményei voltak, és a tervezőnek csak néhány kézzel rajzolt vázlat állt rendelkezésére arról, szerintem milyen lehet egy jó felület.)

Így nézett ki:

Visszanézve tényleg jót tett, hogy valaki Johnhoz hasonló jól lehordott minket. 3 hónapunk volt a demóig, és nem volt mit felmutatnunk. Ha komoly esélyt akartunk a győzelemre, tényleg kellett az a pofon, hogy felébredjünk.

Így 2 prioritást tűztünk ki a döntő demójára és pitchére:

• Kellett egy működő (ideálisan webes) vizuális demó arról, hogyan nézne ki a termék a felhasználóknak. Gyönyörűen megtervezve, hogy az emberek átsiklanak azon, hogy nincs mögötte valódi funkció.
• Kellett egy jól kinéző, és ami fontosabb, tömör prezentáció és pitch, amelyet a színpadon a középpontba teszünk. Mivel én tartottam a pitchet, én írtam a szöveget.

Három hónappal a vége előtt mindez még meg sem volt.

És mivel mindannyiunknak teljes állású kötelezettségeink voltak munka, iskola és élet között, magunknak sem nagyon volt időnk megcsinálni.

Úgy döntöttünk, duplán rábízunk a Fiverr varázsára. A stratégia gondja az volt, hogy ha másokat akarsz a problémáidra dolgoztatni, az általában pénzbe kerül. Négy, ötlettel rendelkező diákként pedig nem volt túl sok pénzünk.

Volt viszont egy elérhető, bár (egy céghez képest) kicsi összeg. Néhány hónappal korábban a társalapítóm, David jelentkezett a HSG Entrepreneurial Talents Programra, a St. Galleni Egyetem startupinkubátorára, és a program részeként 4000 CHF-et kaptunk.

Rendben, tehát három hónapunk és körülbelül ~4k€ költségvetésünk volt egy meggyőző demó és pitch elkészítésére, előzetes tapasztalat nélkül dizájnban, pitchben vagy frontend-fejlesztésben. Gyerekjáték, ugye?

Mi volt tehát a tervünk?

Beszélni tapasztalt alapítókkal, akik rövid idő alatt építettek terméket? Barátokat toborozni, akik értenek a dizájnhoz és a frontendhez? Költeni egy kis pénzt, hogy 2-3 mintatervet kapjunk különböző szabadúszóktól, és a legjobbat választani? Beszélni a zsűrivel és a mentorainkkal, hogy belássuk, mit akar valójában látni a zsűri?

Vagy a költségvetés felét egyetlen szabadúszóra költeni, hogy az egész alkalmazást megtervezze, anélkül hogy valaha dolgoztunk volna vele, és csak kézzel rajzolt vázlatokat adni neki egy olyan alkalmazásról, amelyet szinte semmilyen visszajelzés nélkül terveztünk?

...

Eltaláltad: persze hogy bevállaltuk a kockázatot. De csak miután 2 hónapig ültünk, és nem sok olyat csináltunk, amit be lehetett volna mutatni. Azt a két hónapot a projektünk műszaki és jogi alapjainak feltárásával töltöttük. Amint ezt jobban átláttuk, március legvégén indítottuk az első megbízást a termék megtervezésére, 1.5 hónappal a demó előtt.

Hogy tényleg a lehető legjobbak legyenek az esélyeink, a tervezőnek minden elérhető anyagot meg kellett kapnia. Így persze elküldtük a pitch decket, amellyel jelentkeztünk, egy linket a weboldalunkra, és néhány kézzel rajzolt vázlatot arról, szerintünk hogyan kellene kinéznie az alkalmazásnak.

Igen, ezt csináltuk. Összehasonlításképp akkor így nézett ki a weboldalunk: működött, de nem volt éppen jól megtervezve.

Aztán 2 hetet vártunk az első tervre. És a francba! A srácunk minőséget hozott. Ezt varázsolta ebből a kézzel rajzolt vázlatból:

Oké, ezzel már biztosan lehetett dolgozni. Volt egy valódi tervünk.

Már csak olyasmivé kellett alakítani, amellyel a zsűri tényleg interakcióba léphet, és ezt a legjobb webes alkalmazásként megtenni. Az én frontend-tapasztalatom viszont arra korlátozódott, hogy nyers, Flask-alapú oldalakat építsek, és a szűkös idővel nem ülhettem neki megtanulni valamit, például a Reactet, hogy megépítsem.

A megmentőnk persze megint a Fiverr volt. Egy másik szabadúszónak, ezúttal egy frontend-fejlesztőnek, összesen $896.42-t fizettünk, hogy a tervből telepíthető webes alkalmazást csináljon. Megint sok minden elromolhatott volna, és mire a fejlesztést elindítottuk, április közepe volt. Egyáltalán nem volt hibahatárunk.

Ha ez a megbízás félremegy, valószínűleg körülbelül 2 hétünk maradt volna a demóig, és pénzünk sem, hogy mást próbáljunk.

Minden esély ellenére a fejlesztő teljesített, és egy remekül kinéző demót adott le, ami ennél is fontosabb: elég interaktív volt ahhoz, hogy a demo dayen a standunkon használjuk. (És csak egy hétbe telt neki, remek srác.)

Ha meg akarod nézni a demót, még mindig él itt: demo.datapods.app

Oké, egy cél megvolt, tényleg volt mit mutatnunk a standon.

3 héttel a vége előtt végre a technikai architektúrára és a pitchre koncentráltunk. Lényeges, hogy a pitch csak 5 perc volt, 2-3 perc kérdéssel, és a zsűri a demóra a pitch előtt jött a standunkhoz, így a pitchben nem kellett időt töltenünk az ötlet vagy az üzleti modell magyarázatával, koncentrálhattunk a történetmesélésre.

Ez nagyon is szembe ment a mentorunk, John tanácsával, aki azt akarta, hogy a technológiára és a termékre koncentráljunk. Azt mondta, mutassuk meg, hogy tényleg végre tudjuk hajtani és meg tudjuk építeni az ilyesmit, amire persze semmilyen bizonyítékunk nem volt. Egy utólag helyesnek bizonyult lépéssel teljesen figyelmen kívül hagytuk a tanácsát, és a történetmesélésre koncentráltunk.

Mint minden jó történethez, kellett egy gonosz. Így természetesen a pitch deckünk első diáján nem másnak, mint Mark Zuckerbergnek a nagy képe szerepelt:

A pitch célja az volt, hogy átadjuk, miért van szükség az ötletünkre, vagyis milyen problémát oldunk meg, és hogyan működne a megoldásunk a DT/TMUS termékportfóliójával együtt. Meg kellett győznünk a zsűrit, hogy valódi szükség van a megoldásunkra, és a Telekom nyerne azzal, ha velünk dolgozna. Mindezt egy 5 perces pitchben.

Ez lett a végső pitch deck. Szerintem elég jól megragadja a problémát és a lehetséges együttműködést is, anélkül hogy túl sok információval lenne telepakolva.

A pitch előtti héten feltöltöttük a decket. A pitch deck a helyén volt, készen álltunk.

Demo Day

Eljött a demó napja, a társalapítóim, Finn és David Bonnba utaztak, és elmentünk felállítani a standunkat.

És... abszolút hibátlanul ment! A zsűri azonnal ráharapott az ötletre. A második demónkon Claudia Nemat, a DT innovációért és technológiáért felelős igazgatósági tagja még be is szállt, és elmagyarázta az amerikai kollégáinak, hogyan működik az üzleti modellünk. A vizuális demónkkal felfegyverkezve, jó történetmeséléssel felkészülve teljes gőzzel indultunk.

Itt egy kép a DT igazgatóságának egy részéről a standunknál:

A következő lépés a színpadi pitch volt, és mivel mi voltunk a második csapat, tudtam, hogy maradandó benyomást kell tennünk, ha esélyt akarunk a díjra. Van egy teljes videó a pitchről, ha érdekel:

És ennyi volt. A pitch után a nehéz munka megvolt. Már csak várni tudtunk. Körülbelül 3 óránk volt, amíg a zsűri dönt a nyertesekről, az ünnepség pedig később este volt.

Persze már tudod, mi történt. Végül megnyertük a leginkább ügyfélközpontú megoldás díját és egy 50.000€-s díjat. Itt a győztes pillanat az élő közvetítésből:

Visszanézve

Visszatekintve a sikerünk a T-Challenge-en a szerencse és a szűkös erőforrásaink kihasználásának varázslatos keveréke volt. A díj nélkül valószínűleg nem lett volna forrásunk főállásban vinni a Datapodsot.

Bizonyos értelemben a díj tette lehetővé, hogy beváltsuk, amit a pitchben ígértünk. Most, körülbelül egy évvel később, sokat elértünk: összesen több mint 300k€ támogatást szereztünk, Németország legelismertebb adatjogász professzorával dolgozunk, és hamarosan kiadjuk az alkalmazásunk első verzióját.

Ha szeretnél az elsők között lenni, akik kipróbálják az alkalmazásunkat, amikor bétába megy, iratkozz fel a várólistánkra az oldal tetején lévő Regisztráció gombbal.

Ha valaki erre a blogbejegyzésre bukkan, és éppen a saját T-Challenge-pályázatán dolgozik, nyugodtan írj nekem a LinkedInen, szívesen segítek.

Üdv, Jakob